Mint tudjuk, a demokrácia nem tökéletes, csak még nem találtunk ki jobbat.
Az egyik alap probléma abból fakad, hogy egy személyben választópolgárok és adófizetők is vagyunk de amíg választópolgárként a szavazataink egyforma súlyúak, addig adófizetőként a teherviselésünk nagysága nem egyenlő. Ráadásul azt, hogy a teherviselés mennyire durván tér el az “egyenlő mértékű” teherviseléstől, hogy mekkora az egyenlőtől való „méltányos” vagy „IGAZSÁGOS” eltérés azt gyakorlatilag egyszerű többségi szavazással az éppen hatalmon lévő politikai erők döntik el tetszésük szerint, az adórendszer szabályozógombjainak tekergetésével.
Nem akarom ebben a blogban megoldani a kérdést, csak fel szeretném hívni a figyelmet egy anomáliára, ami sokak számára homályba vész és a hatalom részéről mindent megtesznek, hogy homályban is maradjon.
A kormánynak pénzre van szüksége. Ezt adókból szedi be. Az adózók viszont egyben választópolgárok is, akik nem szeretnek adózni. Mit tehet a kormány, ha még több adót szeretne beszedni, de mégsem szeretné elbukni a következő választásokat?
Vegyünk egy egyszerű számpéldát.
Ha 100 adózó közül mind a 100-tól beszed újabb 1-1 forintot, akkor magára haragítja mind a 100 adózót, azaz mind a 100 választópolgárt és elbukja a következő választásokat. Ennél sokkal jobban is be lehet szedni azt a 100 forintot: a 100 adózó közül csak 1-től vesz el pénzt, ettől az egytől viszont 100 forintot. A többi 99 esetleg még mindig felháborodhatna (bár ismerve a magyar mentalitást, nyilván nem annyira, mint az előző példában, ahol tőlük is vettek el 1-1 forintot), ezért a tökéletes recept az, ha a szerencsétlen kiválasztott adózó ellen a hatalom még valami demagógiával fel is hergeli a többi 99-et. Így ügyesen trükközve el lehet érni, hogy egyetlen szavazópolgár szavazatának elveszítése árán a 100 forint adó is befolyjon és a többi 99 szavazó is kevésbé utálja az aktuális hatalmat, mint előtte.
Röviden: a hatalom számára az adórendszer tekintetében nem az a nyerő stratégia, hogy az adórendszert valami elvont igazságossági kritériumok alapján próbálja kialakítani, hanem az hogy a beszedni kívánt adót ("darabra") minél kevesebb adózó (=választó) magáraharagításával szedje be.
Hol láttunk már hasonló példát? Bocsánatot kérek az érintettektől, nem szeretném bagatellizálni vagy elviccelni a kérdést, de a példa nagyon ide kívánkozik:
A zsidótörvényeket egy önmagát jogállamnak vélő ország , önmagát demokratikusan megválasztottnak vélő parlamentje szavazta meg és iktatta be a jogrendbe. Megfelelő demagógia segítségével az ország lakosságának jó részével pedig elhitette, hogy ez rendben is van, a világ így IGAZSÁGOSABB lett mint előtte volt.
A recept azonos a számpélda receptjével. Végy el minél kevesebb adózótól / választópolgártól minél többet, csak jól ideologizáld meg a dolgot, hogy a többiek ne háborodjanak fel túlságosan.
A zsidótörvények még nem voltak „tökéletesek” a hatalom szempontjából, de a politikusok sokat tanultak az esetből.
Az első probléma a kiválasztási feltétel körül adódott. 100 ember esetén még valahogy el lehet dönteni, hogy ki legyen az az egy, akitől a legérdemesebb elvenni a 100 forintot, de országos méretekben már nem ilyen egyszerű a helyzet. Valami általánosan érvényesíthető kiválasztási szempontot kell találni. A vallási alapon való kiválasztás nem bizonyult igazán szerencsésnek. Ismét elnézést kérek a látszólagos bagatellizálásért, csak a dolog lényegére szeretnék egyszerűbben és tömörebben rávilágítani.
Sok vallási alapon kiválasztott áldozaton nem volt elég „nyereség”, mert szegény volt és gyakorlatilag semmit nem lehetett elvenni tőle, miközben ugyanannyi adminisztráció, szállítási költség, stb. volt vele is mint a gazdagabb sorstársaival.
A második probléma az volt, hogy rövidtávra maximalizálták a bevételt.
Maradjunk még egy pillanatra a 100 emberes példánál. Ha a szerencsétlen egy, akitől elveszik a 100 forintot emiatt éhen hal, akkor bezsebelt a hatalom egy százast és vége a dalnak. Ha csak 50 forintot vesz el tőle, de ezzel eléri, hogy nem hal éhen és 1-2-3 év múlva megint el lehet tőle venni 50 forintot, akkor 4 év alatt 4 x 50 = 200 forintot sikerült legombolni róla, szemben az éhenhalás esetén beszedett egyszeri 100 forinttal.
A harmadik probléma az volt, hogy akik tudtak (és erre pont a legmódosabb kiválasztottaknak volt lehetőségük) még időben külföldre menekültek.
Mit lehetne tenni, hogyan lehetne tökéletesíteni a kiválasztást és a lenyúlást?
- Olyan kiválasztási szempontot kell találni, ahol a kiválasztottak nagyobb arányban fizetőképesek mint a vallási alapú kiválasztás esetén. A vallási alapon történő bármilyen megkülönböztetés amúgy sem tekinthető már szalonképesnek a mai Európában.
- Csak annyit kell lenyúlni róluk, amibe még nem pusztul bele a kiválasztott kisebbség, esetleg valami matematikai modellel optimalizálni kellene a lenyúlás mértékét hosszabb távra, de legalább a választási ciklus idejére.
- Jó lenne úgy kitalálni az egész rendszert, hogy a kiválasztottak ne tudjanak külföldre menekülni az adózás elől
- A vallási alapú kiválasztás már nehezen tartható, jobb lenne valami más, divatosabb demagógiát alkalmazni (terroristák, maffiózók, hazaárulók, stb.)
Önnek van valami ötlete?
A hatalomnak van. Több is. Az egyiket így hívják: luxusadó.
- Zseniálius kiválasztási szempont
Akinek nagy háza van, az adót is tud fizetni. Ha esetleg mégsem, akkor ráterhelik a házra az adót aztán egy idő után egy vevő vagy egy örökös majd kifizeti, vagy ha nem, hát elárverezik a házat. A pénz előbb utóbb kamatostul befolyik a kasszába. - A lenyúlás mértéke
Nem kell elvenni az egész házat, hiszen azt már nehéz lenne megideologizálni a többség, a „99-ek” számára, de azért egy jó izmos összeget be kell szedni minden évben. - Külföldre menekülés
A házat nem lehet külföldre vinni. Ha a kiválasztott úgy is dönt, hogy itt ebből ennyi elég, a ház és az adója akkor is itt marad. - Ideológia / demagógia
Hát erre sok energiát nem vesztegettek. Magyarok esetén nem is nagyon kell. A gazdagokra úgy is irigy mindenki, elég azt mondani, hogy ez egy IGAZSÁGOS adó, meg mindenki TUDJA azt is, hogy akinek nagy háza van az csak adócsaló lehet (esetleg még maffiózó is).
A luxusadó több más szempontból is sikeres stratégia.
Ha már egyszer lenyelte az ország a békát és ELVI ALAPON nem tiltakozott senki, legalább is nem volt miatta taxis blokád, akkor szépen lassan lehet tekergetni a szabályozógombokat és egyre több pénzt beszedni ezen a módon, hiszen most már tudjuk, AZ ELV HELYES, az ideológia (demagógia) rendben van. Lehet lejjebb vinni az luxusadóval sújtott ingatlanok értékhatárát, lehet emelni az adó mértékét... Aztán egyszer csak a korábban kárörvendő 99-ek közül egyre többen döbbennek rá, hogy most hirtelen ők is „kiválasztottak” lettek.
A választott demagógiában rejlő logikai baki sem feltűnő a világnak ezen a részén, hiszen hasonló logikához szoktattak minket évtizedeken keresztül. Pedig van baki és nem is kicsi.
Az érvelés így hangzik:
- Sok adócsalónak/maffiózónak van nagy háza.
- Az adócsalás/maffiázás igazságtalan.
- Adóztassuk meg a nagy házakat és igazságosabb lesz a világ.
Én azt hallottam, hogy a jogállamiság egyik alapelve, hogy inkább meneküljön meg 100 bűnöző, mint hogy megbüntessünk egyetlen ártatlant. Van aki ennek az ellenkezőjét mondja: inkább szenvedjen 100 ártatlan, mint hogy megmeneküljön egyetlen bűnös. Emlékeim szerint ez utóbbi gondolat leginkább Sztálin nevéhez fűződik.
Mi most melyik oldalon is állunk???
Számtalan szép ház épült tisztességesen adózott pénzből. Akinek saját cége van, vagy jól ismeri az adózási szabályokat, az tudja, hogy mire egy százmilliós értékű ház felépül addigra már SOKSZOR százmillió adót bevasalt az állam az adózón: a cégek nyereségadót fizettek, az egyének jövedelmét jövedelemadó terhelte, a megvásárolt téglák után áfát kellett fizetni, hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsem.
Úgy tűnik, ennyi adó még nem volt elég ... Végül is, ha le lehet nyúzni még egy bőrt ...
Meg hát egyébként is sokkal egyszerűbb MINDEN nagy házat megadóztatni, mint azzal szöszmötölni, hogy kiszűrjék a nagy házak tulajdonosai közül a tényleges adócsalókat.
Bármely adó indoklásánál azzal elintézni a kérdést, hogy ez egy igazságos adó, a polgárok szellemi képességeinek durva semmibevevése. Igazságos adó ugyanis nincs. Legfeljebb az egyik harmonikusan kidolgozott adórendszer lehet igazságosabb egy másik harmonikusan kidolgozott adórendszernél. Az, hogy például a sokat emlegetett örökösödési adó igazságos vagy sem, önmagában egy értelmezhetetlen kérdés. Az örökösödési adó a teljes adórendszer része és csak így, a többi adóval együtt van értelme vizsgálni.
Magyarázatul itt van egy szándékosan szélsőséges példa:
Szerintem sokan aláírnák azt a szerződést, hogy életük során nem kell egyetlen fillér adót sem fizetniük, de cserébe amikor meghalnak, az állam elveszi a hátrahagyott örökségük 60%-át. Ez kevés ember igazságérzetét sértené. Nagy botrány lenne viszont, ha a mai adórendszer egyéb más elemeit változatlanul hagyva felemelnék az örökösödési adót 60%-ra. Nem állítom, hogy a két ötlet közül közül bármelyik követendő lenne, csak arra próbáltam rávilágítani, hogy az egyes adónemek igazságossága önmagában, a teljes adórendszerből kiragadva nehezen értelmezhető. Aki ilyen irányú sommás kijelentéseket tesz az némiképp „gyanús”.
Azt már meg sem kérdezem, hogy melyik párt programja próbálkozik meg annak a meghatározásával, hogy szerinte milyen is lenne egy igazságos adórendszer ...
Ha nem tudjuk megoldani a demokráciának a blog elején felvázolt anomáliáját, legalább arra kell törekednünk, hogy a létezéséről és a mibenlétéről minél többen tudjunk, hogy a jövő „zsidótörvényeit” a hatalom egyre nehezebb tudja megmagyarázni, egyre nehezebb tudja lenyomni a torkunkon.
Ha egyetért a felvetéssel, vagy legalább azt hasznosnak találja, hogy a kérdésről egyáltalán elgondolkozzunk, akkor hívja fel ismerősei figyelmét erre a blogra.
Ha zavarja a zsidótörvényekkel való példálózás, akkor egyrészt elnézést kérek, másrészt javaslom, hogy vigye végig a gondolatmenetet mondjuk a kommunista időszak államosításaival.
